Magamról

1995-óta tevékenykedem a tanári pályán. A munkámat általános iskolai tanárként kezdtem, öt évet igazgató helyettesként, ezt követően pedig 10 évet egy állami, majd magániskola igazgatójaként dolgoztam.

E mellett létrehoztam egy felnőtt képző tagozatot az iskolában, felnőttek érettségire való felkészítése céljából, ebben alapítóként és matematika tanárként is részt vettem. Mindeközben magántanítványok tucatjainak nyújtottam segítséget általános iskola 2.osztálytól egészen az egyetemig korrepetitorként. Több magániskolában is folytattam óraadói tevékenységet.

matek_csoportos1

Fő célkitűzésem az volt, és a mai napig is az, hogy a matematikát megértessem és megszerettessem a tanítványaimmal, illetve hogy eloszlassam a matematikáról kialakított ellenséges nézeteket. Általános iskolás korom óta bennem él az a gondolat, hogy ha én megértettem a matematikát, akkor hogyan tudom én azt másokkal is megértetni, örömet szerezni a megoldások sikeressége által. Azt vallom, hogy mindenki meg tudja érteni a matematikát, a neki szükséges mértékben és minőségben.

2008-ban megismerkedtem egy különleges amerikai tanulási módszerrel, melyet rögtön alkalmazni kezdtem, órai munkám és korrepetálásaim során. Azt tapasztaltam, hogy a módszer nagymértékben megnövelte munkám eredményességét, a gyerekek érdeklődőbbé váltak, visszanyerték a képességeikbe vetett hitüket, vizsgáik sikeresebbek lettek.

Sikerek hatására elhatároztam, hogy széles körben ismertté teszem ezt a különleges tanulási módszert, hogy minél több tanulónak legyen része kudarcoktól mentes tanulásban.

Miért is csinálom?

“Minek élünk, ha nem azért, hogy egymás számára könnyebbé tegyük az életet? ” (George Eliot)

Az én célom ezeknek a szolgáltatásoknak a nyújtásával az, hogy eloszlassam azt a rögeszmét, hogy „a matematika egy feldolgozhatatlan, érthetetlen tárgy, és azért van, hogy megnehezítsék vele a mindennapjainkat”. A cél, hogy megmutassam, hogy egy jó oktatási módszer alkalmazásával a matematika tanulásának akadályai megszüntethetők, és a matematika megérthető, megtanulható. A célom az, hogy segítségemmel és a sok tapasztalatommal megtámogatva a matematika ismeretkörei alkalmazható és az élet számos területén felhasználható tudássá váljanak. De természetesen nem kell mindenkinek matematika professzornak lennie. Mindenki annyit tanul meg belőle, amennyire neki szüksége van a céljai elérésében.

Ezért minden szolgáltatás esetén pontosan megfogalmazzuk, hogy milyen céllal tanulja a tanuló a matematikát. Mi a célja az adott szolgáltatás igénybevételével. Nagyon nagy hangsúlyt fektetek ezeknek a tisztázására.

Mi az eredménye a munkámnak?

Tanárként közel 20 éve foglalkozom matematika oktatással. Tanítványaim minden esetben helyt tudtak állni a kitűzött céljaik elérését illetően, legyen az egy pótvizsga, vagy érettségi vizsga, egyetemi vizsga, vagy záróvizsga sikeres letétele, vagy az éves matematika anyag megtanulása, vagy egy megfelelő érdemjegy megszerzése. Persze mindenkinek más a célja a matematikát illetően, és így a sikerek is változatosak, egyéniek.

matekprofi_torzslap_nagy

Rólam mondták

Tanulóim, tanítványaim véleményét, beszámolóit itt olvashatjátok. Tovább a sikertörténetekhez